Amikor a magyar király sógora lett a német-római uralkodó

Henrik gyermekkora

A Madarász Henrik dédunokájaként éppen 1050 éve, 973. május 6-án született Henrik, akinek apja II. Henrik bajor herceg, édesanyja Burgundi Gizella volt.

Furcsa véletlen, hogy éppen az első német-római császár halála előtt egy nappal született, hogy a sokszáz évig fennmaradó birodalom egyetlen szentté avatott uralkodója legyen.

Öccse, Bruno augsburgi püspök lett, míg Brigida nevű húga pedig az andlaui apátság apátnője. Legismertebb testvére persze Gisela vagy Gizella, aki aztán Géza fejedelem fiának, Vajknak a felesége lett, majd Szent István oldalán az első, később boldoggá avatott magyar királyné. Gizella élete utolsó évtizedeit a passaui Niedernburg kolostorban töltötte, apátnőként.

Madarász Henrik kisebbik fia, Henrik nem vált királlyá, meg kellett elégednie a bajor hercegséggel. Ez aztán nem tetszett II. Henrik bajor hercegnek, akit Civakodó néven is ismernek, s megpróbálta Ottótól a trónt megszerezni. Ennek eredményeképpen előbb Ingelheimben, majd 978 áprilisától Utrechtben raboskodott.

Eközben fia Hildesheimben élt, ahol II. Ottó utasítására Abraham von Freising püspök nevelte, s készítette a papi hivatásra. Ez a császárnak előnyös volt, mert papként kizárta magát a királyi hatalomból, ugyanakkor Henrik a kor egyik legkiválóbb iskolájában tanulhatott, majd Regensburgba került, ahol 985-től Wolfgang püspök tanította, de jelentősen hatott rá Ramwold is, aki a Szent Emmeran kolostor apátja volt.

Közben II. Ottó meghalt, s Civakodó Henriket kiengedték a börtönből, majd sikerült visszaszereznie a közben elveszett bajor hercegséget. Mindez olyan jól sikerült, hogy egy 994-es dokumentumban már a fiatal Henrik is szerepel, mint társherceg (condux). Ez azonban nem tartott sokáig, mert apja 995 augusztusában meghalt, így a fiatal Henrik kezébe került a bajor hercegség.

A trónkövetelő

Ekkortájt Gizella már az esküvőjére készülődött, majd Henrik is követte példáját, hiszen 1000 körül feleségül vette a később szintén szentté avatott Luxemburgi Kunigundát, aki leszármazottja volt Nagy Károlynak is.

Bő egy évvel később azonban a “világ csodájá”-nak nevezett III. Ottó 1002. január 23-án váratlanul elhunyt – huszonkét évesen. Egyesek szerint maláriában, mások szerint megmérgezték – végtére is mindegy, a császári trón így üresen maradt.

A trónra azonban Henrik mellett Ekkehard meisseni és Hermann sváb őrgróf is igényt tartott. Ekkenhard volt az egyszerűbb eset, mert amikor Lotaringiában kívánt támogatókat szerezni Siegfried von Northeim gróf megölte – 1002 áprilisában. Közben Henrikre bízták a király holttestének kíséretét, amely kimondatlanul is őt jelölte ki várható utódnak. A temetés után Henrik császár arra kényszerítette Heribert kölni érseket, hogy adja át neki az uralkodói jelvényeket – hiányzott azonban a Szent Lándzsa. Az érsek szerette Hermannt a trónon látni, így Henrik bebörtönözte Heribertet, majd testvérét, Henrik würzburgi püspököt is.

Ekkor a kíséreinek tagjai, akik jórészt III. Ottó bizalmasai voltak, alkalmatlannak tartották a trónra, majd ezt néhány héttel később is megismételték Aachenben a császár ünnepélyes temetésén.

Henrik azonban felkészült volt az ellenkezésere, így a bajor és frank támogatóival a háta mögött 1002. június 7-én Mainzban királlyá választották, majd Willigis mainzi érsek felkente és meg is koronázta a mainzi katedrálisban.

II. Henrik, a német-római császár

Mindezek szokatlan lépések voltak, így a döntés végül a július végén megtartott merseburgi időközi választásra maradt. Henrik királyi díszben jelent meg és uralkodóként viselkedett, de a szászokat csak akkor győzte meg, amikor megígérte, hogy tiszteletben tartja a régi szász törvényeket. Ekkor Bernhard szász herceg átadta neki a Szent Lándzsát, így elfogadta uralkodójának.

Sokat jelentett az elfogadásban, hogy Henrik maga is kijelentette, hogy rokonságban állt III. Ottóval (amely dédapjukon Madarász Henriken keresztül igaz is), s a szokásos királyi látogatásokon ez folyamatos téma volt.

A szintén esélyes Hermann nem tudta elviselni a vereséget, így már hamar háborúskodás tört ki Henrik és Hermann között, de közvetlen harc nem volt közöttük. Henrik élt a királyi hatalommal és elpuszította Hermann javait, majd amikor Szászországba ment, Merseburgban is hódoltak neki, elfogadva uralkodónak.

Ezután Paderbornba mentek, ahol Willigis mainzi érsek felkente és királlyá koronázta a feleségét is augusztus 10-én. Egy héttel később már Liege és Cambria püspökei is tisztelegtek neki Duisburgban, majd Heribert kölni érsek is.

Szeptember 8-án aztán, Szűz Mária születésének a napján Aachenben leülhetett Nagy Károly és Nagy Ottó trónjára, miközben Lotharingia nemesei tisztelegtek neki.

Legfőbb ellenlábasa, Hermann október 1-én hódolt be neki – így a trón megszerzése sikerült, bár volt még tennivaló.

Bő két évtizedig uralkodott, s eközben gyermeke nem születhetett, mert felesével szüzességi fogadalmat tettek, amely azonban tovább bonyolította az öröklést és olyan uralkodó került a trónra, aki Szent Istvánban és fiában, Imre hercegben fenyegetést látott – s talán tett is ellene.