Az utolsó katolikus angol király felesége – Anna Hyde

Anna Hyde

Az egyik legviszontagságosabb életű angol ‘királyné’ alig 34 évet élt, amely közben éveket töltött száműzetésben, s bár a nép kedvelte, az udvarban nagyon nem szerették. Összesen nyolc gyermeket is szült, de nem érte meg a felnőttkort egyetlen unokája sem.

Az 1637. (vagy 1638) március 22-én született Anna Hyde, akinek az apja, a kivégzett I. Károly főtanácsadója volt, így az angol polgári forradalom elől menekülnie kellett. Hollandiában, Bredában ismerkedett meg leendő férjével is, I. Károly kisebbik fiával, Jakabbal, aki szintén száműzetésben volt.

Nem ő volt az első szerelme, de amikor 1659. november 24-én újra találkoztak 2-3 év után, Jakab megígérte neki, hogy feleségül veszi, ő pedig elbocsátotta előző kedvesét.

jakab_2.jpg

A leendő király felesége

Sokan nem örültek ennek, így Anna apja sem, de a fiatalok túlléptek ezen. A találkozások nyomán Anna hamarosan terhes lett, így a pár titokban ugyan, de hivatalosan is összeházasodott. Ehhez elsősorban a restauráció révén trónra lépő II. Károly ragaszkodott, így a nyolc hónapos terhes Anna és Jakab 1660. szeptember 3-án megtartották a szertartást. Annyira titokban, hogy az esküvőre este 11 és hajnali 2 óra között került sor, de Anna méltó volt a herceghez, hiszen a francia nagykövet szerint ‘bátorsága, okossága és energiája szinte királyi vérhez méltó’.

Anna nem volt népszerű az udvarban, s bár a király nagyon kedvelte, de a férje, aki házasságot ugyan ígért, de hűséget nem, számos szeretővel csalta meg, amelynek érthetően nem örült. A naplóíró Pepys szerint Anna híresen féltékeny volt és rendszeresen, hangosan megszidta Jakabot. Emellett azonban a pár nyilvánosan is kimutatta az egymás iránti vonzalmát, s akár csókot is váltottak a nyilvánosság előtt.

Bizonyosan nagy hatással bírt Jakab vallási elköteleződésére is, hiszen ő maga is katolikus lett, amikor 1669-ben abbahagyta az anglikán istentiszteletek látogatását. Ez akkortájt volt, amikor legkisebb fia születése után 15 hónapig betegeskedett, majd szült még két kislányt, s az utolsó szülése után néhány héttel, 1671. március 31-én, feltehetően mellrákban elhunyt.

Egy hercegné halála

A halálos ágyán testvérei anglikán lelkészt hoztak, de Anna ezt nem akarta, katolikus papot kért. A halála után két nappal a bebalzsamozott testét Stuart Mária kápolnájába temették el.

csalad.jpg

A tizenegyéves házassága alatt összesen nyolc gyermeke született, négy fiú és négy leány. Az első fia, Károly himlőben, a második, Jakab bubópestisben halt meg, a harmadik, ismét Károly, görcsökben, a legkisebb, Edgar pedig természetes halállal halt meg, de egyik sem élte meg a négy évet. A két legkisebb lánya, Henrietta és Katalin pár hónapos korában elhunyt, a két nagyobb azonban megérte a felnőttkort, s Mária angol királynő lett, Anna pedig előbb angol, majd brit királynő. Máriának azonban, aki 32 éves korában himlőben hunyt el, nem született gyermeke. Anna majdnem ötven évet élt, s ezalatt tizenhét terhessége volt, de neki sem maradt őt túlélő gyermeke.

Így Anna királynő halálával kihalt a Stuart-ház, s a katolikus örökösökön túllépve a Hannover-ház került a trónra, így következett a György-korszak.

Két magyar királylányForrások

Ha tetszett a poszt – oszd meg!

 Források – djp

Kapcsolódó posztok

Hogy tetszett a poszt?

Kattins a megfelelő csillagra!

Vélemény, hozzászólás?