A császár, aki lemondott, hogy lánya királynő lehessen – I. Péter

Péter, a régens

Az 1755-ös földrengés  (a lenti képen) okozta hatalmas pusztításból nehezen tudott talpraállni Portugália, amelynek legértékesebb gyarmata Brazília volt.

Fél évszázaddal később egy üstökös okozott komoly problémákat, de ezt az üstököst Bonaparte Napóleonnak hívták, s a francia terjeszkedés (s ezzel járó megszálló csapatok) miatt VI. János portugál király (a lenti képen) Brazíliába menekült Péter nevű fiával együtt.

Napóleon bukásakor Brazília a Portugál Birodalom teljes jogú tagja lett, így de facto független országgá vált, majd a lisszaboni forradalom miatt VI. János visszatért Portugáliába, s régensként Pétert hagyta a dél-amerikai országban.

Péter azonban nem sokáig maradt régens, hiszen egyre erősebben lettek az elszakadást pártolók, így Péternek döntenie kellett, aki a brazil oldalt választotta s 1822. szeptember 7-én kikiáltotta az ország teljes függetlenségét, majd 1822. október 12-én császárrá nyilvánították (afféle születésnapi ajándékként, hiszen 1798. október 12-én született), hogy aztán éppen 200 éve, 1822. december 1-én meg is koronázzák (a lenti képen). Persze a portugálok ezt nem nagyon akarták, de a függetlenségi háború 1824. március 8-án a portugálok fegyverletételével ért véget, hogy két héttel később, március 25-én kihírdethessék az első brazil alkotmányt is.

Mindezt nehezen emésztették meg a portugálok, s csak 1825. augusztus 29-én ismerték el Brazília függetlenségét.

Péter, a császár

A helyzetet tovább bonyolította, hogy Péter apja, VI. János portugál király 1826. március 10-én elhunyt, s Péter örökölte a portugált trónt is. A brazil törvények azonban nem engedték, hogy brazil császár és portugál király is lehessen egyszerre, így döntenie kellett. Volt ugyan egy öccse, Mihály, aki forradalmat szervezett az apja ellen, ezért száműzték Ausztriába, s őt nem igazán akarták sokan. Ráadásul a VI. János a halála előtt kedvenc lányát Dona Isabel Mariát jelölte régensnek, amíg Péter haza nem tér.

A legtöbb portugál Pétert tartotta jogos örökösnek, de ő persze nem lehetett, Mihályt pedig nem akarta, így lemondott a portugál trónról a lánya, Mária javára.

Mihály támogatói azonban erősek voltak, így Péter úgy döntött, hogy hét éves lánya legyen Mihály felesége, aki megígérte, hogy a elfogadja a helyzetet és a liberális alkotmányt, és régensként viselkedik, amíg Mária el nem éri a nagykorúságot.

Mihály ebbe beleegyezett, aztán mégsem minden így történt, nem hiába mondta Palmela herceg, hogy “Jó ember, ha jó emberek között van, és ha rosszak között, rosszabb náluk.”

Mária királynő

Amikor Mária Portugáliába érkezett szinte azonnal megfosztotta a hatalmától, s őt (Mihályt) kiáltották ki uralkodónak. Mária királynő így Barbacena márkival Londonba távozott, s várta az eseményeket, de hamar rájöttek, hogy Wellington Mihályt támogatja, bár őt is tisztelettel fogadták. Közben Portugáliában lázadások törtek ki, Mária pedig néhány hónap múlva visszatért Brazíliába.

Ezt a helyzetet az apja sem hagyhatta szó nélkül, így 1831. április 7-én lemondott a császári koronáról a fia (II. Péter) javára és Máriával Európába érkezett. Párizsban hagyta a lányát és addig szervezkedett, amíg seregével el nem foglalta Portugáliát és Mihály le nem mondott a trónról, s Mária vissza nem került. A krónikák szerint amikor a hadjáratra indult letérdelt a lánya elé és csak annyit mondott: “Hölgyem, itt van egy portugál tábornok, aki meg fogja őrizni jogait és visszaállítja a koronáját.”– Mária pedig sírva ölelte át.

A békemegállapodás végül 1834. május 26-án született, s lánya visszakerült a trónra, az eljegyzés pedig felbontásra került Mihály és Mária között.  (a lenti képen az alkotmány és a királynő visszaállítása)

Péter halála

Az utolsó évek harcai azonban aláásták az egészségét, s az epilepsziás rohamok mellett a tuberkolózis támadta meg a szervezetét. Szeptember 10-én már ágyához volt kötve, de még onnan is nyílt levelet írt a brazíloknak a rabszolgaság eltörléséért. Hosszú és fájdalmas betegség után 1834. szeptember 24-én 14:30-kor elhunyt. A halálhíre azonban csak november 20-án érkezett meg Rio de Janeiro-ba, s a gyermekei csak december 2-án tudták meg apjuk halálát.

A kor egyik legnevesebb brazil államférfija José Bonifácio de Andrada e Silva csak ennyit mondott róla “Dom Pedro nem halt meg. Csak hétköznapi emberek halnak meg, hősök nem.”