A titokzatos Lord M. – Lord Melbourne az ifjú Viktória királynő mentora (1. rész)
Lord M.
Az ifjú Viktória királynőnek, aki éppen kiszabadult anyja és Conroy felügyelete alól, s aki meglehetősen tapasztalatlan volt az államügyekben és a politikai játszmákban, nagy szüksége volt egy olyan személyre, akire felnézhetett és akiben bízhatott. Nagy szerencséjére, erre a feladatra megtalálta talán a legjobb választást Lord M. személyében, aki uralkodásának első éveiben segítette.
De ki is volt a titokzatos Lord M.?
William Lamb családja
Lord Melbourne vagyis Henry William Lamb 1779. március 15-én született Londonban, egy whig-párti arisztokrata család második gyermekeként. Édesapja Peniston Lamb brit politikus, Melbourne első vikomtja, édesanyja Elizabet Milbanke. A vikomt (magyarul talán algróf), a grófi és bárói cím között helyezkedik el, vagyis a viszonylag alacsonyabb rangú főnemes. Peniston Lamb 1768-93 között az Alsóház képviselője volt.
Lamb 1769. április 13-án vette feleségül Sir Ralph Milbanke baronet lányát, a gyönyörű, intelligens és erős karakterű Elizabetet. A nő hamarosan teljes mértékben uralta a férjét és bevezette a társasági életbe. Penistan Lamb 1770-ben lett Lord Melbourne, amikor bekerült Írország főnemesei közé. Engedélyt kapott azonban, hogy továbbra is az Alsóházban politizálhasson, s hamarosan egyre magasabb címeket, megbízásokat kapott, végül 1793-ban lemondott fia javára a mandátumáról.
Ez a fiú azonban nem William volt …
A házaspárnak összesen nyolc gyermeke született, azonban egy ikerpár még csecsemőkorban meghalt, 1788-ban, így csak hatan élték túl a kisgyermekkort – négy fiú (Peniston, William, Frederick, George) és két lány (Emily és Harriet).
Így tehát William a második fiú volt.
William Lamb származása
Édesanyja eléggé nagyvilági, mondhatni erkölcstelen életet élt. Csak az tűnik biztosnak, hogy a legidősebb fiú apja valóban Peniston Lamb.
A hírek szerint George apja, az akkori walesi herceg, a későbbi IV. György, míg William és Emily (s talán Frederick) valódi édesapja George O’Brien Wyndham, Egremont 3. grófja volt. William nagyon hasonlított rá, s a fiatal William rendszeresen látogatta. Őt hívták Egremont halotti ágyához is, ugyanakkor William a pletykákat mindvégig tagadta. Az apa ezt olykor éreztette is vele, mert pl. nem volt hajlandó William tanulmányait olyan mértékben támogatni, mint bátyjáét. Cserébe lánya, Emily, azt mondta apjáról, hogy ha nem volt ittas, akkor is részegnek látszott – a viselkedése alapján.
Az ifjú William iskoláit előbb az Eton Collage-ban és a Trinity College-ban járta. Itt megismerkedett Percy Bysshe Shelley és George Gordon Byron költőkkel, egy romantikus, de radikális csoport tagjaival. Ezután az University of Glasglow hallgatója volt öccsével együtt, ahol John Miller tanítványa lett. 1797-ben tagja lett a Lincoln’s Inn-nek, ahol a jogot tanulmányozta.
A napóleoni háborúk során a Hertfordshire-i önkéntes gyalogságban szolgált előbb századosként, majd őrnagyként.
Eközben kisebbik húga 1803-ban meghalt tuberkolózisban, s hamarosan követte őt a legidősebb fiú is. Így 1805. január 24-én William lett apja első számú örököse. Édesanyja ebben az időszakban ismerkedett meg Byronnal, akit nagyra tartott, s ő lett az, aki pár év múlva kissé összezavarta a szálakat. Igaz, Byron már ekkortájt is elég különc életet élt.
A szerelmi házasság
William 1805 június 3-án (immár örökösként) feleségül vette Lady Caroline Ponsoby-t, aki egy angol-ír arisztokrata család sarja volt. 1806-ban brit alsóházi képviselővé választották a whig párt tagjaként. A házasság szerelmi házasság volt, Caroline szerelmes volt Williamba, s viszont. Különben miért is utasított volna vissza Caroline egy herceget (Hart, Devinshire leendő hercege), aki viszont élete végéig barátja maradt és soha nem is nősült meg. Caroline nem volt igazán művelt a hagyományos értelemben, de több nyelven (olasz, francia, görög) is folyékonyan beszélt. Ötéves korában édesanyja Itáliába költözött vele és legfiatalabb bátyjával (három fiútestvére volt), ahol három év alatt csak a nyelvtanulásra és a művészetekre koncentráltak. Csak miután visszatért Angliába, kezdett el foglalkozni a hagyományos tanulmányokkal.
14 éves volt, amikor Williammel először találkoztak, s rögtön kialakult közöttük a szimpátia. A szimpátia a következő találkozás után (három évvel később) is megmaradt. Caroline érdekes színfoltja volt a családnak, s Williamnek tetszett a természetes intelligenciája.
Ekkor azonban még nem is gondolhattak házasságra, hiszen William vagyontalan volt, és nem eléggé előkelő Caroline családjának. Miután bátyja halála után első számú örökössé lépett elő, Caroline családja vonakodva bár, de igent mondott a házasságra. Legfőképpen talán azért, mert Caroline édesanyja már nem tudta féken tartani lánya zabolátlan természetét. A fiatal pár folyamatosan flörtölt és William azt tervezte, hogy felesége hiányos műveltségét kiegészíti. De nem igazán így alakult a kapcsolat. (Mellékszál, de Caroline egyik unokaöccse, Henry Ponsonby, később Viktória királynő személyi titkára lett 1870 – 1895 között).
A tönkrement házasság
A házaspárnak Caroline két vetélése (Judith Lamb, William Lamb és Frederick Lamb lett volna a gyerekek neve) után két gyermeke született. George August Frederick Lamb 1807. augusztus 28-án született s amellett, hogy autista és epilepsziás volt, mentálisan is sérült volt. Felnőttkorára is talán egy hétéves gyerek szintjét érte el, s 29 évesen 1836. november 27-én hunyt el. Másfél évvel később 1809. január 29-én egy koraszülött kislány érkezett a családba, aki másnap reggel el is hunyt, így már nevet sem kapott.
Caroline-t nagyon megviselte a két szülés, mind mentálisan, mint egészségügyileg, s a hosszú gyógyulása után már nem lehetett többé gyermeke.
Ez, valamint, hogy férje állandóan távol volt a politikai csatározások miatt, nagyon megviselte a házasságukat. A feleség figyelemfelhívásként, látványosan próbált szeretőt tartani. Az első kiválasztott Sir Godfrey Webster volt, a kor egy hírhedt karaktere, s Caroline ezzel nagy kár okozott férje megítélésének. Mindez azonban nem volt új a családban, hiszen édesanyja Lady Henrietta Frances Spencer, IV. György király ismert szeretője volt.
Caroline végül az irodalomba menekült és ott találta meg az öröm forrását.
Byron, a szerető
1812-ben jelent meg a londoni évad szenzációjaként a Childe Harold, s Caroline azonnal beleszeretett Byron költészetébe, s a hétéves házasságát is nagyon unta már. Szeretett volna Byronnal találkozni, de amikor ez a kérése teljesült, csak egy pillanatra nézett rá és már hátat is fordított neki “Rossz, őrült és veszélyes.” – írta naplójába, de később hozzátette: “Ez a gyönyörű sápadt arc lesz a sorsom.”
A családi béke teljesen felborult, amikor a feleség intim kapcsolatba került Lord Byronnal. Ez egy hosszú hónapokig (valójában 1812 márciusa és augusztusa között), majd évekig elhúzódó botrány volt, az 1812-es csúcsponttal. Caroline az első perctől kezdve szenvedélyesebb volt, míg Byron (bár ez egyébként nem volt igazán jellemző rá) sokkal visszafogottabb. Talán nem is volt igazán szerelmes a nőbe. Már az első hetekben arról beszél, hogy óvatosabbnak kell lenniük és egy időre távol maradni egymástól, míg Caroline egy nyári estén (1812. július 29.) megjelent Byron szobájában fiúnak öltözve, azzal a felkiáltással, hogy szökjenek el együtt. Byron nem tudta mi tévő legyen, szerette volna a kapcsolatot megszakítani, s szinte naponta írt Caroline anyósának, tanácsot kérve tőle (persze a nő tudta nélkül).
Caroline-t férje végül szeptemberben Írországba küldi, így Byron is kap egy kis időt. Hogy szabaduljon Caroline szerelmétől elhatározza, hogy feleségül veszi Anna Milbanke-ot, aki azonban (ekkor még) elutasítja, így amikor felröppen a hír, hogy Caroline visszatér Londonba, a 24 éves Byron vidékre menekül egy másik szeretőjével, egy 40 éves nyugodt szépséggel, oxford grófnőjével. Caroline itt is folyamatosan levekkel zaklatja, s a látogatásával fenyegeti. Végül William édesanyja Brocket Hallba (egy vidéki birtokra) zárja, ahol teljesen Byron rabja lesz, s az őrültség jelei mutatkoznak rajta.
Byron végül 1813 májusában elhagyja az országot Lady Oxford mellett. Pár hónap múlva (1813. július 5-én) azonban újra találkoznak, Lady Heathcote bálján, ahol Caroline táncolni hívja Byront, aki születése óta részben béna volt az egyik lábára, így természetesen a költő kissé gúnyosan elutasította, mire Caroline botrányt csinált, s egy összetört pohárral szétvagdosta kezeit.
A menekülő Byron
Byron, hogy szabaduljon Caroline-tól, kalandot kezdeményez a háromgyerekes Augusta Leigh-tel, aki mellesleg apai féltestvére volt, amely a bizonyítékok alapján igazi szerelmi kapcsolat lett, s amelynek következtében 1814. áprilisában megszületett Medora Leigh, aki szinte biztosan Byron gyermeke volt. Ekkor azonban már a fiatal költő újra Anna Milbanke kegyeit kereste.
Caroline többször is beszökött Byron szobájába, amikor az nem volt otthon, s egyik alkalommal egy üzenetet hagyott számára “Emlékezz rám!”, amelyre Byron egy dühös verssel válaszolt. Ekkorra Caroline mentálisan szinte teljesen elvesztette ítélőképességét. Öngyilkosságot kísérelt meg egy törött üveggel (felvágta az ereit), majd amikor a család újra Brocket Hallba “száműzte”, a bútorait és egyéb berendezési tárgyait törte-zúzta, elkezdett inni és gyakran fogyasztott ópiumot, ópiumszármazékot is. Hónapokig, sőt évekig ment a huzavona közte és Byron között, mert a költő ugyan már mással élte az életét, de nem tudott szabadulni Caroline-tól. Eközben, mivel Byron és William anyja rendszeresen leveleztek, a költő részletesen elmesélte az eseményeket, amely az anyát mélységesen felháborította.
Byron és Carolina csak 1815-ben szakítottak véglegesen, hiszen a költő ekkor már William unokahúgát, Anne Isabella Milbanke-t vette feleségül, aki hamarosan szült neki egy kislányt, de ekkor már ők is válófélben voltak. Végül Byron 1816-ban örökre elhagyta Angliát.
Az önpusztító életmód
Caroline és anyósa a kezdetektől nem kedvelték egymást, de ez már lassan nyílt gyűlöletté vált, főként a Byron-kaland után. William anyja is eléggé erkölcstelen életet élt, de a tisztesség látszatát fenntartotta. Mindent megtett a gyermekeiért, s a maga módján szerette a férjét, aki saját hűtlenségei miatt szemet hunyt felesége kalandjai felett. A kis George-ot nem rakták be egy intézetbe, ahogyan abban a korban (is) szokás volt, hanem a családban próbálták nevelni, fejleszteni – sajnos inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Caroline mindezeket nem tudta megemészteni, s egyre inkább a züllés (alkohol és drogfogyasztás) útjára lépett, amely tovább nehezítette a férje életét. Ráadásul Caroline 1816. május 9-én megjelentetett egy gótikus regényt, a Glenarvont. Igaz névtelenül, de mindenki számára tudhatóan, hogy ő a szerző, amelyben igen fájdalmasan írta le a kapcsolatait. Mindez jelentősen nehezítette a férj politikai pályafutását, hiszen más politikusok céltáblájává vált, népszerűsége meredeken zuhant.
Eközben William édesapja angol főnemessé is vált (nem tudni ebben mennyi szerepe volt édesanyjának …), így tagjává vált a Lordok Házának, majd szeretett édesanyja 1818. április 6-án elhunyt, így újabb komoly csapás érte Williamet.
Caroline sikereket ért el regényével, amelyet újabbak követtek, de nem hagyott fel önpusztító életmódjával. A következő regényei: Graham Hamilton (1822), Ada Reis (1823) és Penruddock (1823) kiadásában William segített neki, aki odaadóan ápolta, de amikor Caroline megtudta, hogy Byron meghalt, szinte hiszterikus lázba esett, majd összeomlott. A feleségével való állandó vita vége az lett, hogy Caroline kérésére végül 1825-ben elváltak. Williamet a felesége 1828. január 25-i halála így is nagyon megrázta, hiszen William még ekkor is szerette őt, s halála napján is ott állt az ágya mellett. William Lamb ekkor éppen Írországban dolgozott, de amikor Caroline január közepén üzent érte, azonnal hazament. A volt feleség még el tudott tőle búcsúzni, mielőtt meghalt. A halála előtti években már állandó orvosi felügyelet alatt állt.
Lord Melbourne
William 1827. április 29-én Chief Secretary for Ireland lett, amely egyik legfontosabb poszt a kormányban, tulajdonképpen az ír ügyekért felelős miniszterré vált George Canning és Lord Goderich tory kormányában. Alig egy évig (1828. június 21-ig) töltötte be ezt a posztot, majd 1828. július 22-én édesapja halála után, ő lett Melbourne második vikomtja, így a Lordok Házának tagja lett, úgy, hogy előtte 22 évig volt az Alsóházban nagyrészt háttérmunkásként dolgozott, így politikailag nem volt túl ismert. Persze ettől még célponttá vált ő is. 1829-ben megvádolták házasságtöréssel, s ügyben olyan komoly vádak voltak, hogy szőlőt és ananászt küldött egy nőnek.
1830 novemberében a whig Lord Grey került kormányra, s a most már Lord M., 1830 november 22-től belügyminiszter lett a kormányában. Nehéz időszakban lett belügyminiszter, s ekkortájt különböző zavargások törtek ki. Nagyon okosan és rátermetten intézte az ügyeket, így egészen 1834. július 16-ig viselte hivatalát, amikor Lord Grey lemondott. IV. Vilmos király, mint legkevésbé rossz megoldást, Lord M-t szerette volna kinevezni helyette. Ő azonban nem igazán akart miniszterelnök lenni, de a titkárával folytatott beszélgetése után végül is elfogadta a felkérést, így miniszterelnök lett.
Az első két miniszterelnökség
Számtalan reformot tervezett, amely azonban ellenkezett a király elképzeléseivel, így IV. Vilmos 1834. november 14-én elbocsátotta a miniszterelnöki posztról – ő volt az utolsó, akit a király elbocsáthatott.
Sir Robert Peel követte, de ő is hamarosan megbukott, így Lord M. 1835. április 18-án újra miniszterelnök lett. IV. Vilmos próbálkozása, mely szerint neki megfelelő kormányt nevez ki – megbukott.
Nehéz időszak következett Lord M. életében, hiszen a politikai küzdelmek mellett újabb magánéleti problémái is akadtak. Legújabb botrányában egy angol írónő, Caroline Elizabeth Sarah Norton férje, George Chapple Norton azzal vádolta meg, hogy ő és a felesége házasságtörést követtek el. Légből kapott vádak voltak, s Lord Melbourne megkapta a király és Wellington herceg támogatását is az ügyben, aki arra kérte ne mondjon le a hivataláról.
A zsarolási kísérlet
A férj 1400 fontnyira tartotta a sérelmét, ennyit kért volna a hallgatásáért, de Lord Melbourne nem egyezkedett. Végül de a bíróság elutasította a vádakat, ugyanakkor a nő nem tudott elválni férjétől és nem engedték találkozni a három fiával. Ennek következtében azonban a nők jogainak élharcosa lett. Hathatós volt a közreműködése az 1839-es gyermekfelügyeleti törvény, az 1857-es házassági törvény és az 1870-es házas nők vagyoni helyzetével kapcsolatos törvény.
Ekkortájt halt meg egyetlen fia is 29 éves korában, így Lord Melbourne teljesen egyedül maradt, amely nagyon megtörte és minden erejével a munkájába próbált menekülni.
Mindezek következtében Lord Melbourne eléggé viharos időszakot élt élt meg, amikor 1837. június 20-án az ifjú királynő trónra került, akinek az életében és uralkodásában rendkívül fontos szerepet játszott …
