780 éve született a Margit-sziget névadója – Árpádi-házi Szent Margit
A királylány születése
Veszedelmes időszakban, a tatárjárás idején született Dalmáciában, Klissza várában, IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci hercegnő gyermeként. Nem sokkal korábban pestisjárvány dúlt a várban, amelynek áldozata lett a királyi pár két leánya is, a 6 éves Katalin és a 16 éves Margit. Ilyen előzmények után született meg a kilencedik gyermek, aki szintén a Margit nevet kapta.
Az apja azt ígérte, ha az ország megmenekül, akkor Istennek ajánlják és Margitként névadójának, Antiochiai Szent Margitnak is oltalmába ajánlották. Mivel a tatárok 1242-ben kivonultak az országból, következhetett az ígéret megvalósítása.
Ennek megfelelően már három és féléves korában a domonkos apácákhoz került Veszprémbe, egy a Séd-patak partján álló, 1239-ben Bertalan veszprémi püspök által alapított kolostorba.
Később pedig, amikor elkészült az új kolostor, a Nyulak szigetére, a mai Margit-szigetre került, ahol nevelője Olympiades nővér volt.
A Nyulak szigetén
Oda 1252-ben költözhettek, s a tízéves Margittal együtt tizenhat idősebb apáca is érkezett, 
A király és felesége gyakorta meglátogatták kislányukat a kolostorban és gyakran beszélgettek vele komoly ügyekről is.
Bár tizenkét évesen tette le fogadalmát, legalább két alkalommal is lett volna lehetősége visszavonni, de nem tette. Visszautasította a cseh és a lengyel király házassági ajánlatát is, igaz Ottokár cseh királlyal az atyja kérése találkozott. Ottokár, a találkozás alkalmával közölte vele, hogy szépsége még az egyszerű rendi ruhában is elbűvölő. Margit azonban a nővéreknek felháborodottan csak annyit mondott, hogy inkább levágatja az orrát, de nem akar több ilyen találkozást. A fentiek mellett egyes források szerint Anjou Károly szicíliai király házassági ajánlatát is visszautasította.
A mai keresztények az önfegyelmezés és a keresztényi szeretet példaképének tekintik, aki a legalacsonyabb rendű munkát is szívesen végezte, a legrosszabb ruhát is szívesen hordta, s gyakran kínozta magát korbácsolással. Egyik alkalommal egy szolgálót mentett meg éppen a fulladástól, amikor a szentté avatás aktái szerint azt mondták róla: “Margit jó és szent volt, mindnyájunk példaképe. Alázatosabb volt, mint mi, szolgálóleányok.”
A királylány halála
Egy legenda szerint jövendőmondó képességgel is rendelkezett, amely segítette apja diplomáciai problémáit megoldani, így atyja hűséges lánya maradt a fátyol alatt is. Nappalai munkában, éjszakái imádságban teltek.
Halálát előre megérezve mondta a rendfőnöknőnek, hogy ő lesz a következő távozó. Nem sokkal később valóban megbetegedett és alig egy héttel a 28. születésnapja előtt hunyt el a kolostorban. A tiszteletét jelzi, hogy már a következő évben készítettek róla egy márványszobrot. A legenda szerint Fülöp esztergomi érsek, amikor felemelte a hercegnő arcát takaró kendőt, csak annyit mondott: „Nem kell sírnotok, mert az Örök Király lányának arcán már ott van a feltámadásának a lenyomata”.
A halála után nem sokkal bátyja, V. István igyekezett elérni az oltárra emelését, de az ezzel kapcsolatos dokumentumok nem maradtak fenn, azonban 1276-ban, V. István lánya, Erzsébet is kezdeményezte az oltárra emelést, amelynek jegyzőkönyvei viszont máig megvannak.
A szentté avatás
Boldoggá avatása részben már 1276-ban megtörtént, de valójában sohasem fejezték be, mert mindkét esetben a vezető elöljárók halála akadályozta az ügyet.
Aztán nem sokkal később kérte a szentté avatását I. Károly (1306-ban), majd özvegye, Mária királyné (1380-ban), Hunyadi Mátyás (1460-ban), Ferrarai Zsigmond domonkos rendi nagymester (1641-ben), de I. Lipót magyar király is (1672-ben).
Néhány évszázad múlva az 1931-ben megtartott Szent Imre, majd az 1938-ben megtartott Szent István emlékév miatt újra előkerült a téma.
A szentté avatására azonban csak 1943-ban került sor, éppen nagynénje, Szent Erzsébet napján november 19-én. A tiszteletét azonban már 1789-ben hivatalosan engedélyezték.
A feljegyzések (s a boldoggá avatásjegyzőkönyvei szerint) halála után csodák és gyógyulások egész sora következett be. A halott királylány arcbőre szépségesen felragyogott, rózsás pír jelent meg rajta. Szeme körül arany félkörívek csillogtak, teste pedig édes illatot árasztott. A holttest három hétig nem indult oszlásnak.
Később a sírhelyét betegek tömege kereste fel jobbulásért vagy gyógyulásért, de minden bizonnyal IV. László király a leghíresebb közöttük, aki azonnal jobban lett, amikor hozzá fordult.
Az Árpád-házi királylányok között nagyon sok szent életű volt, akiket később boldoggá vagy szentté avattak, s volt közöttük egy másik Margit, Skóciai Szent Margit is, aki Szent István unokája volt.
Árpád-házi Szent Margit legendája egy magyar nyelven írt, felbecsülhetetlen értékű írásos emlék, egy olyan kódex, amely a kolostorbeli életéről, csodatételeiről és a róla szóló vallomásokról szól. Az ismeretlen időben és ismeretlen szerzőtől készült mű két latin nyelvű forrás alapján íródott. Az első vélhetően Marcellus írása, aki Margit gyóntatója és lelki vezetője volt, s egy időben a domonkosok rendfőnöke is. Ez vélhetően 1271-75 között íródhatott. A másik forrás pedig az a jegyzőkönyv, amely a Margit életéről tett tanúvallomásokat tartalmazza 1276-ból. Ezek összesen 110 tanútól tartalmaznak 122 vallomást, mert páran többször is nyilatkoztak.
Valószínűleg a 13. század végén jelent meg latin nyelven, s ennek a magyar fordítása készülhetett el a 14. század végére.
Szent Margit legendája
Ez Ráskay Lea domonkos apáca másolatában és feltehetően részben átiratában maradt fenn egy kódexben, amely 1510 körül készült a margitszigeti domonkos kolostorban.
A kódex 1529-ben a nagyváradi klarisszákhoz került, miután a török betörések miatt a margitszigeti apácák odaköltöztek, majd Nagyszombat és Pozsony volt az úticél. 1836-ban került az Országos Széchenyi Könyvtárba, ahol jelenleg is megtalálható.
Kultusza nem csak Magyarországon terjedt el, hiszen Assisiben, Firenzében 14. századi freskón látható, ahogyan Trevisioban is. Megtalálható a perugiai vagy berni templom szentjei között, a waseeni kolostor oltárképén, a római Santa Maria egyik pillérén vagy Ragusa templomának szószékén is fából kifaragott alak formájában.
