Az ókori Róma királycsinálói – a preatorianus gárda
A híres praetorianus gárda az ókori római hadtörténet egyedülálló részét képezi, hiszen nagyon sok fontos eseményben volt tevőleges szerepük.
Eredetileg a vezetőhöz hűséges testőrségként indult a gárda története, de lassanként sajátos politikai hatalommá váltak, akinek fontos szerepe volt mind a királycsinálásban, mind a királygyilkolásban. Összesen közel tucatnyi olyan római császár lehet, akit a gárda gyilkolt meg vagy az ő közreműködésükkel haltak meg.
A Julius Caesar halála után kialakult polgárháborús helyzetben a második triumvirátus (Octavianus, Lepidus és Marcus Antonius) tagjai is egymás ellen fordultak. Amikor Octavianus legyőzte Antoniust, egyesítette a hadseregeiket, s ekkor fektette le a praetorianus gárda alapjait. Ez később összesen kilenc (egyenként 480-500 fős cohors-ból vagyis) csapatból állt, vagyis közel 4500 főt jelentett.
Persze korábban is voltak már hasonló testőrségek, de azok csak időszakosak voltak, akiket a legjobb, legbátrabb és leghűségesebb katonákból válogattak össze. Ők kísérték a vezért és őrizték az álmát. A római katonai táborban a parancsnokságot praetoriumnak hívták, így az alakulat neve lassan ‘cohors praetoriana’ lett.
Ebben az időben a római légiósok 25 évig szolgáltak, míg a gárda tagjai ie. 13-tól 16 év helyett már csak 12 évig, amelyet aztán ie. 5-ben újra 16 évre emeltek. A gárda hivatalos megalakulását ie. 2-re teszik, mert ekkor kapta meg hivatalos kinevezését az első két prefektus. Ez inkább politikai poszt volt, mert nem a rátermettség, hanem a politikai kapcsolatok számítottak.
A császár azonban a légióban szokásos tíz cohors helyett, csak kilencet állandósított, s adott melléjük 400-1000 fő közötti lovasságot is. Ez a speciális egysége alkotta a császár személyes lovassági testőrségét. Egyik specialitásuk a különleges csizmájuk volt (caliga speculatoria), amelynek kialakításáról nem maradt hiteles dokumentum. A lovassági testőrségnek külön parancsnoka lett.
Augustus elég bölcs volt ahhoz, hogy a 4500 főből, annak csak harmadát, három csoportnyit tartson Rómában készenlétben, a többiek az itáliai félsziget nagyobb városaiban táboroztak. A főváros gárdistáit sem Rómában szállásolta el, hanem a város körül táborban (legalábbis Suetonius szerint).
Amikor a városban tartózkodtak nem viselhették harci felszerelésüket csak egy tógát, s abban elrejtve egy kardot. (a lenti képen a bal szélső személy egy gárdista). A csoportokat kezdetben egy tribunus praetorio (lovag) irányította, amelyet az akkor már császár Augustus ie. 2-ben úgy változtatott, hogy két rangidős tribunus volt a teljes testőrség parancsnoka – ők lettek a prefektusok.
A gárda elsősorban a császár és rezidenciája őrzését látta el, s minden este nyolc órakor új jelszót kapott közvetlenül a császártól.
Az uralkodása vége felé közeledő Augustus a fővárosban lévő három csoportból városi csoportokat hozott létre, akik kissé ellensúlyozták a többi gárdista erejét. Ezeknek a csoportoknak a vezetője szenátor volt, amely a gárdavezetők prefektusi rangja fölött volt. A városi csoportok félkatonai erők voltak, akik Róma utcáin tartottak rendet, afféle korabeli rohamrendőrként viselkedtek.
Az egyre önállóbb gárda
Augustus halála után gárda a katonai irányba változott, s egyre önállóbb lett, hiszen hamarosan szerepet játszottak Drusus megmérgezésében is. Augustus utódját, Tiberiust, aki nem igazán akart császár lenni (s ez látszott is az uralkodásán), könnyen be tudták csapni, s a gárda emblémájának, némi hízelkedésből, Tiberius születési jelét, a skorpiót javasolták.
A cohorsok létszámát ezer főre emelték, majd a cohorsok számát emelte Caligula 12-re, míg Vitellius 16-ra. Egyes császárok természetesen saját céljaikra használták a gárdát, amely akkor volt igazán kellemetlen, ha egy őrült utasításait kellett végrehajtaniuk, de olykor ők sem fogták vissza magukat a királygyilkolásban.
A gárda létszáma így folyamatosan változott az évszázadok alatt. Augustus első gárdája 4500-6000 emberből állt, majd száz évvel később egy-egy csoport 1000 főre nőtt. Vespasianus azonban 7200 főre csökkenthette a létszámot. Bő száz évig maradt a létszám, de az azt követő válság miatt a gárda létszáma 15 ezer fő felé nőtt. (a legénységi szálláshely a lenti képen)
Tiberius egyik prefektusa, Seianus lényegében Róma második emberévé nőtte ki magát. Tömegével ölte meg a római polgárokat, olykor a császár parancsára, máskor a saját elképzelései szerint. Végül őt is megölték. Az erőskezű császárok idején hasznos volt a gárda, de a gyengekezű uralkodók idején gyakran szerveződtek felségárulási tervek is.
A gárda tagjai komolyabb juttatásokat kaptak, amely eleinte éppen a duplája volt a légiósok fizetésének – évi 720 dénárral. Később a légiós bér háromszorosára emelték a juttatást.
A leszerelő gárdisták összesen 5000 dénárnyi elbocsátási bónuszt kaptak, a légiósok csak 3000 dénárt. A gárdistáknak 16 év, a légósoknak 25 év, a városi csoportba tartozóknak 20 év volt szolgálati idejük, de ez később valamelyest változott. Egyes csoportoknak engedélyezték a házasságot is.
A császárok gyakran különböző ajándékokkal és adományokkal fordultak a gárdisták felé. Tiberius egy alkalommal 1000 dénár adományozott minden gárdistának, minden konkrét ok és cél nélkül.
Az újoncnak szabad polgárnak kellett lennie és jó hírű családból kellett származnia. A legtöbb gárdista eleinte Etruria, Umbria és Latium régiókból került ki, majd szélesebb körből válogattak.
A gárda megszűnése
A tetrachia korában Constatinus és Maxentius szembekerült egymással, s mikor az utóbbi serege 312-ben visszavonult Rómába, Constantinus serege megszállta Itáliát. Maxentiust nem támogatták tömegek, de a gárda támogatta, s komoly vérengzések következtek.
Maxentius a Tiberistól északra találkozott 312. október 28-án riválisa seregével egy kőből készült híd mellett. Az akkor már meglévő Milvian-híd vagy megsérült vagy túl szűk volt, ezért egy pontonhidat építettek.
A küzdelem közepette a híd összeomlott a katonák súlya alatt, s számos gárdista vesztette életét Maxentiusszal együtt. Constatinus nem sokkal később feloszlatta a gárda maradványait, de végérvényesen csak Justinianus szüntette meg a testőrséget.
