A legrövidebb naptári év
A Julián-naptár
Jelenleg a Gergely-naptár a legelterjedtebb naptárrendszer, amely a Julian-naptár egy kisebb módosításával készült. Ezt várhatóan még néhány évtizedig vagy akár évszázadig nem veszélyeztet semmi, bár időről időre felbukkannak újabb és újabb reformötletek.
1582. október 4-én vezették be a Gergely-naptárat, amely az addig használt Julián-naptárat váltotta fel, amelyet i.e. 45-ben vezetett be Julius Caesar, hogy rendet teremtsen a római időszámításban. Az újabb módosítás ugyan csillagászati jellegű változtatás volt, de valójában egy vallási szempont állt a reform hátterében – a húsvét naptári helyének pontos meghatározását szerették volna segíteni, hiszen a niceai zsinat már 325-ben egységes rendelkezést hozott, amely alapján a húsvétot a tavaszi napéjegyenlőség utáni holdtöltére következő első vasárnapon kell megünnepelni. Akkor a napéjegyenlőség napjának március 21-ét jelölték meg. Ettől kezdve a húsvéti holdtöltéket ciklikus módszerrel számították ki, s ez a Hold valódi fázisaihoz képest 300 évenként körülbelül egy napot késett.
Ennek alapján évekre előre meg lehetett volna határozni a húsvét naptári helyét, azonban a Julian-naptár nem volt eléggé pontos. A Julián-naptár ugyan kiküszöbölte az addig használatos római naptárak legfontosabb hibáit. Mivel nem volt tökéletes, így a bevezetése után lassanként egyre nagyobb lett a hiba. E naptár szerint egy év átlagosan 365,25 nap hosszúságú, amely nincs teljesen összhangban a tropikus év hosszával, amely 365,2422 nap.
Ennek eredményeképpen a naptár ezer évente átlagosan 8 nappal többet tartalmozott, így késett a csillagászati időhöz képest. A javítás után ez a különbség oly csekély mértékűre csökkent, hogy körülbelül 3000 évenként tenne ki egy teljes napot, így a jelenlegi számítások alapján 4782-ben kellene egy napot kihagyni a Gergely-naptár és a csillagászati év különbsége miatt, de a Föld pályamozgásainak változásai és a Föld tengely körüli forgásának változásai miatt ez pontosan nem állapítható meg – legalábbis ma.
Ekkor azonban a még a javítás előtt álltunk, s a középkor végére már olyan jelentős volt a hiba, hogy a katolikus egyháznak komoly problémákat okozott a húsvét kiszámításában. A tavaszi napéjegyenlőség időpontja egyre messzebb került március 21-től, így a változtatás elsősorban egyházi ügy lett.
Nézzük, hogyan is oldották meg a problémát?
Korábban is foglalkoztak már az eltéréssel, hiszen a 14. században párizsi matematikusok már készítettek egy korrekciós javaslatot VI. Kelemen pápa részére, amelyet azonban végül elvetettek. 1414-ben d’Ailly bíboros javasolt egy megoldást XXII. János pápának, amelyet az 1415-ös konstanzi zsinat megtárgyalt, de nem tartott elég kidolgozottnak. 1437-ben a bázeli zsinaton Nicolaus Cusanus szorgalmazására, újra tárgyaltak a problémáról – különösebb eredmény nélkül.
IV. Sixtus pápa Roger Bacon javaslatára újra tervbe vette a naptárreformot, amelyet azonban a kidolgozónak ajánlott Regiomontanus váratlan halála 1476-ban félbeszakított. A laterani zsinaton újra felmerült a naptárreform kérdése, sőt az 1514. december 1-én tartott ülésen még egy bizottságot is alakítottak. A lehetőséget Kopernikusznak ajánlották fel, de ő visszautasította X. Leó meghívását. A Salamancai Egyetem 1515-ben és 1578-ben is megkereste a Vatikánt az ügyben.
A naptár korrekciójával aztán III. Pál pápa próbálkozott, aki általa összehívott tridenti zsinaton (1545-63) foglalkozott a kérdéssel, de még nem sikerült megoldania. 1563-ban a trienti zsinat végül már felajánlotta az időközben pápává lett IV. Piusnak a naptárreformot, de csak egy újabb pápa, XIII. Gergely jutott el a gyakorlati megvalósításig.
IV. Pius az általa kiadott Breviáriumon és Missalén keresztül már óvatosan eszközölt apró változásokat, de ezek nem oldották meg a problémákat. Végül a sikertelen próbálkozások után XIII. Gergely pápa trónra lépése után kevéssel, már 1572-ben elkezdett egy átfogó naptárreformot, majd 1576-ban egy 8 tagú nemzetközi bizottságot hozott létre (többek között egy Aloysius Lilius nevű calabriai csillagász és egy Christophoros Clavius nevű jezsuita matematikus és csillagász tagságával és Giuglielmo Sirleto bíboros vezetésével), hogy a problémára megoldást találjanak. Az első verziót 1577-re alkották meg, de számtalan kisebb-nagyobb módosítást eszközöltek még rajta. A pápa minden uralkodónak és egyháznak elküldte a tervezetet, amelyre számtalan visszajelzést kapott.
A legrövidebb naptári év
A bizottság hosszú ideig vizsgálgatta a lehetőségeket, s végül az első évből elvettek 10 napot, majd az évek átlagos hosszát némileg csökkentették, azáltal, hogy a kerek százas évekből, csak a 400-zal oszthatóak maradtak szökőévek. Az év hossza így sem lett tökéletes, de a megmaradó hiba csak háromezer évenként ad ki egy teljes napot. A szökőnapok a Julián-naptárhoz hasonlóan február 24-re estek, bár az utóbbi években már nálunk is 29-et tartják szökőnapnak, hasonlóan számos országhoz.
A pápa végül 1582 február 24-én (mikor máskor 🙂 ) fogadta el a bizottság javaslatát és Inter gravissimas pápai bullájával elrendelte a változtatást a Frascati melletti pápai Mandragone villában. Ekkor azonban az akkori naptár szerint 1581 februárja volt, hiszen azidőtájt még márciusban kezdődött az év.
Az 1582-es év első napja ekkortájt változó volt, hiszen Rómában március 25-én, a spanyoloknál karácsonykor, a dánoknál augusztusban, az íreknél február 1-én kezdték az évet. A pápa január 1-ét, Krisztus körülmetélésének vélt időpontját jelölte évkezdő napnak, így az 1583-as év első napja már január 1-re esett.
Ebből következően az akkori naptár alapján az 1582-es év alig 9 hónapból állt, legalábbis Rómában.
A Julian-naptár utolsó napja 1582. október 4. (csütörtök) volt, a következő napon pedig 1582. október 15-ét (pénteket) írtak a Gergely-naptár szerint.
Ebből következően 1582. október 5-én, 6-án, 7-én, 8-án, 9-én, 10-én, 11-én, 12-én, 13-án és 14-én semmilyen történelmi eseményt nem tartanak nyilván a Gergely-naptár szerint.
Ezt a változást csak Itália (ott sem minden város vagy államocska), Spanyolország, Portugália és Németalföld fogadta el azonnal, valamint Báthori István (aki ekkor éppen erdélyi fejedelem, lengyel király és litván nagyfejedelem volt) 1582. augusztusi 17-i rendeletére Lengyelország is, bár Báthorinak még 1586-ban is meg kellett küzdenie a rendelet ellenzőivel. A Habsburg-birodalom osztrák részein 1583-tól, Csehországban pedig 1584. január 17-től vezették be.
A rigai lutheránusok 1584-ben kirobbantották a naptárviszályt, amely a jezsuiták elűzésével és templomok elfoglalásával kezdődött.
Franciaországban III. Henrik 1582. december 20-án tette hivatalossa a naptárat, majd a forradalmi naptár helyett I. Napóleon 1806. január 1-én tette újra hivatalossá.
1583. január 1-én Luxemburg, Brabant, Holland és Hennegau grófságok is csatlakoztak, majd az 1583. február 21-november 28. között a német püspökségek és fejedelemségek nagyobb része is. A svájci kantonok 1583. november 10-én kezdtek csatlakozni a badeni szövetségi gyűlésen, de végül csak 1821-ben tért át a teljes ország végérvényesen.
A magyar bevezetés
Magyarországon I. Rudolf (osztrák császár és) magyar király már 1582-ben elrendelte az új naptár használatát. A magyar rendek csak 1588-ben iktatták törvénybe a használatát (nyomatékosan hangsúlyozva, hogy a király kérésére, nem pedig a pápa utasítására teszik). A hivatalos bevezetésére 1588. október 21-én került sor, az erdélyiek pedig csak 1590-ben vezették be. Sokáig párhuzamosan használták a két naptárat, s mivel a Gergely-naptár nehezen terjedt el, 1599-től már sok helyen büntették a Julián-naptár használatát.
A reform lassú terjedésének az okai meglehetősen egyszerűen voltak. A tudományos magyarázat csak 1603-ban jelent meg hivatalos formában, s a nyomdák sem tudtak mindenhová elegendő példányt eljuttatni.Ennek következtében a protestáns országokban (s gyarmataikon) sokkal később vált használatossá.
Poroszországban 1610. szeptember 2-án vezették be, a német protestáns tartományokban pedig 1700. március 1-én. Nagy-Britannia két részletben fogadta el az új naptárat,. Először az év elejét helyezték át január 1-re március 25. helyett, majd szeptember 2. után rögtön szeptember 14-ét írtak. A reform fő sürgetőjét, Lord Chesterfieldet a tömeg megkergette, mert azt hitték, hogy megrövidíti őket egy negyedévvel, mert a változásnak természetesen voltak pénzügyi kihatásai is.
Nagy-Britannia (és gyarmatai) tehát csak 1752-ben, Dánia 1776-ban fogadta el. Oroszország (Szovjetunió) csak 1918. január 31-én tért át erre a naptári rendszerre (ezért tartották november 7-én a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját). Japán 1873-ban, Kína 1911 november 20-án tért át. (Lenin 1918. január 25-én írta alá a rendeletet, amely szerint 1918. január 31. után február 14. következett, de aztán egy újabb próbálkozás után 1940-ben újra bevezették. Az orosz naptár azonban azért is érdekes, mert ők csak 1700. január 1-én vették át a Julián-naptárat is. Európában utolsóként Görögország fogadta el 1924-ben.
Voltak érdekes események, mint pl. Svédország és Finnország esete, akik fokozatosan akartak átállni az új naptárrendszerre 1700 és 1740 között a szökőnapok elhagyásával. Így az 1700-as évet nem tekintették szökőévnek. Az éppen elkezdődött északi-háború elterelte a figyelmüket a naptárreformról, így az 1704-és és 1708-as év szökőév maradt. Némi habozás után úgy határoztak, hogy 1712-ben nem egy, hanem kettő szökőnap lesz, így ott és akkor létrehoztak egy február 30-át, amellyel újra szinkronba kerültek a még nem áttért országokkal, végül Svédország és Finnországban 1753-ban tértek át az új naptárra.
A Gergely-naptár bevezetése négyszáz évvel később újabb vitákat generált, amelynek fő szószólója egy német író volt, aki szerint a középkor uralkodói 297 évet elcsaltak a történelemből – ez volt a kitalált középkor eszméje, amely azóta is sok követőt vonz …
