DJP-blog

A 16 éves fiú, mint egy miniszter szatirikus özvegye (Benjamin Franklin)

A 16 éves fiú, mint egy miniszter szatirikus özvegye – Benjamin Franklin

Benjamin Franklin gyermekkora

Benjamin Franklin tizenötödik gyerekként született, s az apja nyolc évesen beiratta egy egyházi iskolába, ahol hamar osztályelső lett. Apja viszont drágálta az oktatást, ezért kivette az iskolából s tanoncként az üzletébe helyezte el. A kis Ben, ekkor már minden idejét a tanulásra fordította és amit lehetett, azt elolvasott. (J. S. Duplessis: Benjamin Franklin)

Látva könyvszeretetét, az apja, egyik bátyja nyomdájába küldte dolgozni, alig 12 évesen, s a fiú, amit lehetett, itt is mindig elolvasott. Bátyja két év múlva kiadott egy rendszeresen megjelenő kiadványt, amelyet Ben rikkancsként árusított. A lapban gyakran megjelentek bátyja barátainak művei, s ez elgondolkodtatta Benjamint is.

Ő is szeretett volna publikálni a testvére, James Franklin által alapított és kiadott New-England Courant című újságban, de bátyja ezt nem szerette volna, ezért az ekkor már nyomdásztanoncként a bátyja bostoni nyomdájában dolgozó későbbi politikus egy egyszerű trükkhöz folyamodott.

Franklin tréfája

Alig 16 éves korában kitalált egy Silence Dogood nevű személyt, aki egy középkorú hölgy, egy miniszter özvegye volt, s akinek a nevében leveleket jelentetett meg a lapban. Ezeket a leveleket, kéthetente a nyomda bejáratának az ajtaja alatt hagyta, s a mit sem sejtő James pedig, akinek tetszett a levelek stílusa, megjelentette a jó tollú szerző műveit. A levelek a legváltozatosabb témákról szóltak szatirikus módon.

A leveleknek olyan nagy sikere lett, hogy néhány férfiolvasó még azt is felajánlotta, hogy szívesen feleségül veszi az özvegyet, aki az első levelekben részletesen beszámolt élettörténetéről és életkörülményeiről. Az első levél a lap 1722. március 26. és április 2. között megjelent számban volt olvasható, az utolsó pedig 1722. október 1. és 8. között jelent meg. (a lap egy számának címlapja)

James és barátai hamar rájöttek, hogy a levelek igazi szerzője valaki más, s a Silence Dogood egy kitalált név. Csak a 14. levél után tudták meg, hogy az igazi szerző Ben, s Jamest ez annyira feldühítette, hogy a fiatal Benjamin egészen Philadelphiáig menekült előle. Így lett belőle philadelphiai, amely város később teljesen magáénak érezte.

Miután elmenekült, a város lakói nagyon hiányolták a leveleit, végül James december 3-án egy cikkben felfedte a hölgy igazi kilétét. Benjamin néhány év múlva megjelentette a Pennsylvania Gazette című lapot. Kora egyik leghíresebb személyisége lett, aki többek között foglalkozott a nyári időszámítással is.

Franklin soha nem volt a gyarmati sorból felszabadult Amerika elnöke, pedig bizonyosan megérdemelte volna, de már nagyon idős volt a felszabaduláskor.

djp

 

Exit mobile version