James Fenimore Cooper – A Nagy Indiánkönyv szerzője

DJP

3 év ago

James Fenimore Cooper – A Nagy Indiánkönyv szerzője

Cooper gyermekkora

Verne gyermekkori olvasmányainak egyik legfontosabb szerzője, aki nem csak a manapság jobban ismert indiánregényeivel, hanem egyéb történeteivel is nagy sikert aratott. James Fenimore Cooper egyike az amerikai irodalom legismertebb alakjainak, sőt talán ő volt az, akit a világ először elismert az amerikai szerzők közül.

Családja dúsgazdag földbirtokos család volt, ősei születése előtt közel egy évszázaddal vándoroltak ki Angliából. Édesapja földbirtokos, kongresszusi képviselő és 12 (13?) gyermek édesapja.

A 11. (12.?) gyerekként született James Fenimore Cooper még Burlingtonban látta meg a napvilágot 1789 szeptember 15-én, de nem sokkal később átköltöztek az édesapja által alapított s a családról elnevezett Cooperstownba, ahol életének jelentős részét töltötte, ahol iskolába is járt, de ahol házitanítókat is alkalmaztak mellé. Szerette a különböző nyelveket, s hamar meg is tanult jónéhányat, sőt indián barátai révén különböző indián nyelveket is megismert valamelyest. Iskolái elvégzése után a Yale egyetemre járt, amely akkoriban is a leghíresebb egyetem volt egész Amerikában. Egyetemi évei alatt egyrészt jól tanult, másrészt nagy sok diákcsínyben vett részt (pl. lőport robbantott vagy szamarat ültetett a professzori székbe) emiatt harmadévesként kicsapták.

Házassága és első regénye

Kalandvágya következtében öt-hat évet csavargott a világban, s a haditengerészetnél is szolgált. 22 évesen abbahagyta csapongását és hazatért szülei birtokára, ahol gazdálkodni kezdett, s szakértője lett a földművelésnek és állattenyésztésnek. Feleségül vette Susan de Lancyt és összesen öt gyermekük született. Egy fiú és négy leány, akik közül a legidősebb, Susan Fenimore Cooper (1813-1894) kora egyik leghíresebb amerikai írónője lett.

Emberei és szolgái szerették, mert szívesen szórakozott velük, s nem nézte a bőrszint, ami ekkoriban még nagyon ritka volt, hiszen a kor földesurai a színesbőrűeket nem tartották embernek. Szabad óráiban sokat kísérletezgetett írással, s mindenféle műfajjal megpróbálkozott. Felesége bíztatta, így családi támogatással próbálkozhatott.

31 évesen megjelent az első regénye “Elővigyázatosság” című társasági regény, amely nem is hasonlított az “igazi” Cooper-regényekre, nem is okozott nagy feltűnést, de a következő évben megjelent A kém, amely már sikert aratott, s ettől kezdve harminc éven keresztül ő volt AZ amerikai író.

New Yorkba költözött (1822-26) és művei megjelentek Európában is, sőt olyan sikere lett, hogy még diplomatát is faragtak belőle (1826-33 Lyon – amerikai konzul). A diplomáciai évek alatt is sorban írta regényeit, de nem csak angol nyelven, hanem franciául is. Ugyanazt a regényt kétszer is megírta, egyszer angolul és egyszer franciául. Megismerkedett és jó barátságba került Walter Scottal és Lafayette márkival. Jó kapcsolata volt több amerikai elnökkel is.

Az utolsó évek

Hazatérve egyre politikusabb hangot üt meg, s erősen kritizálja a politikai változásokat. Eközben új nemzedék nőtt fel mellé (Melville, Hawthorne, Washington, Poe) akik sok tekintetben őt tekintették mesterüknek.

Hatvankettedik születésnapja előtt egy nappal Cooperstownban hunyt el, majd négy hónappal később felesége is követte a sírba.

Regényeit a humanizmus tölti be, s legismertebb történetei a Nathanial Bumppo élettörténetét elmesélő indiánregények, akiben (talán) saját elképzelt magát formázta meg. Sok későbbi kalandregényírónak minta volt az életműve.

Magyarországon nagyon hamar, már 1847-ben (vagyis még életében) megjelentek az első regényei Vachott Sándorné (született Csapó Mária, aki Petőfi egyik múzsájának Csapó Etelkának a testvére volt) tolmácsolásában. Később Mikes Lajos, Szinnai Tivadar, Réz Ádám és Honti Rezső fordított Cooper-regényeket. Egyetlen “ellenfele” Karl May lehet a Winnetou-történetekkel.

A Nagy Indiánkönyv “regényei”