Fülöp, az egynapos (ellen) pápa
A sok pápa (és ellenpápa) között mindenféleképpen említést érdemel Fülöp, aki 768. július 31-én (egy vasárnapi napon) lépett Szent Péter trónjára, hogy még aznap el is tünjön a történelem süllyesztőjében.
Életéről és származásáról szinte semmit nem lehet tudni. 767 nyarán az Esquiline-hegyen álló római San Vitus-templom káplánja volt, amikor elhunyt I. Pál és a helyére választották II. Konstantint a pápaválasztó zsinaton.
Az új pápát azonban a katonák választották meg, így a pápai hivatal egykori kancellárja Christophorus és Sergius a pápai pénztárnok a longobárdokat hívta segítségül az újonnan választott pápa eltávolítására. Desiderius, az utolsó longobárd király sereget küldött és egy lombard papot követként, Waldipertet, aki harcba szállt a pápával és hosszú csaták után végül lemondatta 768 júliusában.
Mivel a klérus is hevesen ellenezte a választást, már aznap megfosztották a pápai tróntól Fülöpöt, aki visszatért kolostorába. A választást érvénytelennek nyilvánították és elvették tőle a pápai ruhákat is.
Fülöpről (aki így lett az egynapos pápa) ezután szinte semmit nem tudni, egyes források szerint napra pontosan egy múlva hunyt el.
E kis közjáték után végül III. (IV.) István lett az új pápa.
Persze botrányokban ez után sem volt hiány!
Ha tetszett a poszt – oszd meg!