A nándorfehérvári diadal utolsó napja
Az előzmények
A törökök 1456. július 4-én fogták ostrom alá Nándorfehérvárt, amelyet Szilágyi Mihály, Hunyadi János sógora védett közel hétezer fős seregével, II. Mehmed szultán hatalmas seregével szemben.
Tíz nappal az első összecsapás után, Hunyadi János áttörte a török hajózárat a Dunán, s tízezer fős seregével csatlakozott a várvédőkhöz. Hunyadi serege éjszaka érkezett a várba, így a török szultán nem tudhatta pontosan mekkora sereggel erősödött a várvédelem.
A szakadatlan tüzérségi támadások miatt a vár szinte már romhalmaz volt, így a túlerő könnyebben érvényesíthető lett volna. Mehmet, okulva apja példáján, aki hónapokig eredménytelenül ostromolta a várat, gyorsan eredményt akart elérni, ráadásul két hét ostrom után az ellátás nehézségekbe ütközött, egyre inkább terjedőben volt a pestis és más problémák is voltak. A szultán tizenöt nap alatt akarta elfoglalni a várat, de ez nem sikerült, s ez nagyon zavarta, így július 21-én parancsot adott egy döntő rohamra.
Nem tudhatta, hogy közben Hunyadi János négyezer főnyi keresztest kért a várba Kapisztrán János seregéből, így már húszezer fölött volt a várvédők száma.
A nándorfehérvári diadal előestéje
A végső csata 21-én alkonyatkor kezdődött és a hatalmas túlerő miatt a várvédők egyre inkább kiszorultak a városból, s éjfél körül már a vár falai körül folyt a harc.
A várfalon ekkor már öt török zászló is lengett, amely a kitűzőnek pasaságot és hatalmas jutalmat jelentett. A magyar várvédők természetesen igyekeztek mindezt megakadályozni, persze évtizedekkel később éppen Kőszeg példája mutatta, hogy a török zászló kitűzése a gyakorlatban olykor semmit nem jelent.
Ekkor történhetett meg, hogy Hunyadi János egyik veterán harcosa, Dugovics Titusz lerántotta az egyik törököt a várfalról a zászlóval együtt. A valóságban persze biztosan több hasonló tettet végrehajtó katona is lehetett, de Dugovics Titusz létezése valószínűleg csak egy szép legenda.
Már derengett a hajnal, amikor a magyarokat kellemes meglepetés érte, a törökök mögött megjelenő keresztesek személyében, akik a vár belső udvarán csaptak le a harcoló janicsárokra.
Úgy tűnt legalábbis időt nyertek.
A törökök olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy a pasák azt tanácsolták a szultánnak, hogy vonuljon vissza, azonban II. Mehmet csak pihenőt rendelt el, s várta mit tesznek a magyarok.
Az utolsó összecsapás
Így legalább a várvédők is pihentek kissé, hiszen ők szintén súlyos veszteségeket szenvedtek.
Hunyadi óvatos volt, a keresztesek viszont csak Kapisztrántól voltak hajlandóak parancsot elfogadni. A két vezető között korántsem volt összhang, sőt a már hetven éves Kapisztrán talán vértanúságra vágyott.
Öt keresztes íjász egy dombról kezdte nyilazni a török könnyűlovasságot. Az anatóliai beglerbég egy szpáhicsapatot küldött ellenük, azonban más keresztesek is csatlakoztak az íjászokhoz. Egyre többen átkeltek a Száván, csatlakozva a kellemetlenkedőkhöz. Kapisztrán látva az eseményeket, tartott attól, hogy a serege elvész, így csónakba szállt és folyó közepéről intézett hozzájuk beszédet. A serege azonban nem értette mit mond, csak azt látták, hogy a török ellen indult, így szinte minden keresztes átkelt a folyón. Eközben a szultán a ruméliai lovasságot rendelte ki ellenük. Kapisztrán először vissza akarta parancsolni az embereit, aztán mégis a török ellen fordult, fegyver helyett a keresztet maga előtt tartva. A leírások szerint azt kiáltotta embereinek, hogy „Aki elkezdte bennetek a jó dolgot, be is fejezi!” – amely egy Újszövetségbeli szöveg részlete (Pál levele a philippibeliekhez).
Mivel a szultán a lovasságot a keresztesek ellen rendelte, a török tüzérség védelem nélkül maradt, amelyet Hunyadi hamar felismert. Gyorsan összeszedte a nehézlovassága maradékát és a várból kitörve egy hatalmas rohammal elfoglalta az oszmán ágyúállásokat. A török tüzéreknek még arra sem maradt ideje, hogy az ágyúkat használhatatlanná tegyék.
Hunyadi serege így hátulról kezdte lőni a Száva felé éppen rohamra tartó török lovasságot.
Ez aztán el is döntötte a csatát.
A nándorfehérvári diadal
A magyar lovasság oldalba kapta a két tűz közé került török lovasságot, miközben Kapisztrán sereg elérte a török tábort. Az eseményeket látva, Szilágyi várvédő serege kiözönlött várból és csatlakozott a harcolókhoz. A török csapatok fejvesztett menekülésbe kezdtek.
A szultán próbált beleavatkozni a harcba az ötezer janicsárból álló szultáni testőrség bevetésével, de nem járt sikerrel. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy az ágyúk éppen az ő utasítására, nagyon jól megerősített állásokban voltak.
Maga szultán is részt vett a harcban, s egy magyar lovast meg is ölt egy párviadalban, azonban egy őt eltaláló, s combjába fúródó nyílvesszőtől elvesztette az eszméletét. A török sereget ezután már csak a szultán kimentése érdekelte, s a teljes felszerelést hátrahagyva menekültek. A teljes megsemmisüléstől csak a partvédelemre kirendelt négyezer szpáhi beavatkozása mentette meg őket.
Az est leszálltával a magyarok visszatértek a várba, s készültek a következő napi ostromra. Közben a szultán magához tért, s mikor megtudta, hogy a serege jelentős része teljesen megsemmisült és a felszerelés nagy része is elveszett, öngyilkosságot kísérelt meg. Ez végül nem sikerült, s a 24 éves uralkodó parancsára a törökök még aznap éjszaka megkezdték a teljes kiürítést, s 140 szekérrel szállították a sebesülteket. A nándorfehérvári diadal híre bejárta egész Európát.
Ez a vereség közel hét évtizedre megállította a törököket, így egész Európa nagyon sokat köszönhet a Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezette seregnek. A győzelem után azonban pestisjárvány tört ki, amelynek Hunyadi és Kapisztrán is áldozatául esett.
Ha tetszett a poszt – oszd meg!
