A “Nemo kapitány” – egy regény születése
Az első tervek
Ez talán a leghíresebb Verne-regény, amely írásakor már befutott íróként ünnepelték a szerzőt, aki éppen néhány igazán vernei kitalált történet (az Utazás a Holdba és az Utazás a Hold körül, az Utazás a Föld középpontja felé, a Grant kapitány gyermekei és a Hatteras kapitány) és egy valódi nagy hajózás és kirándulás (Great Eastern – Észak-Amerika) után (sőt részben talán közben) készült el. Talán ez készült el az összes nagy Verne-regény közül a leglassabban. Az eredeti címe még a Le Voyage sous les eaux lett volna, de csak 1868 tavaszán, Crotoy-ban, a hajója fedélzetén választotta ki több különböző változatok közül a véglegeset, nyilván Hetzel javaslata alapján.
Az alapötletet a különböző források alapján, egyik írótársa Amandine Aurore Lucile Dupin vagyis Georges Sand egy 1865. július 25-én kelt levele adta. (Ahogyan ezt az író 1897-ben közölte Adolphe Brisson-nal egy interjú keretében – sőt a levelet is megmutatta vendégének).
Ebben dicséri az aktuális könyvét, s megfogalmazza, hogy következő regényében talán az óceánok mélyére viszi olvasóit (“Remélem, nemsokára a tenger fenekére is levisz minket és utasait tenger alatt járó hajókon fogja utaztatni … Ön nagy és elbájoló tehetség, akinek a tehetségen felül szíve is van.”). Verne komolyan elgondolkodott és már 1865 nyarán hozzá is kezdett az anyaggyűjtéshez, amely aztán évekig tartott. A tervek mindenesetre hamar elkészültek, hiszen 1866. január 19-én egyik levelében már arról ír, hogy a regény váza elkészült. Az első komolyabb utalás a regény történetére 1866 augusztusából származik, amikor éppen befejezte a Grant kapitány gyermekei című művét. “A víz alatti utazást is előkészítjük … azt hiszem, villamos energiát fogunk használni, de ez még nem igazán eldöntött. “ – írta 1866. augusztus 10-én Hetzelnek egy levélben.
Egyéb feladatok
Pár nappal később azonban Théophile-Sébastien Lavallée súlyosan megbetegszik, akivel Hetzel egy földrajzi képeskönyvet készült íratni Franciaország és a gyarmatai földrajzáról. Éppen csak az előszót írta meg a már beharangozott műből, így Hetzel Vernét bízza meg a könyv megírásával, amely nagyon sok időt és kemény munkát kíván tőle. Végül 15 hónap alatt készül el, s már nagyon várja, hogy visszatérhessen saját történetéhez.
Ekkortájt a közvélemény figyelme Lengyelország felé fordult, hiszen 1863 januárjában a lengyelek fellázadtak az elnyomó oroszok ellen, hogy lerázzák a rabigát. Ezt csak 1864 májusában sikerült, különös kegyetlenséggel legyűrni. Ez az esemény jelentős hatással volt az íróra. Ebből következően az eredeti elképzelés szerint a főszereplő egy lengyel nemes volt, aki bosszút áll az oroszokon. Miután a felkelést leverték, családját megölték vagy Szibériába száműzték, s lányát kozákok erőszakolták meg.
Nagyon akarta ezt a könyvet, hiszen 1868. március 10-én úgy írt róla apjának, hogy “Óriási örömmel dolgozom rajta.”, olyannyira, hogy 1868 augusztusára az első részt már be is fejezte,
A regény alaptörténete
Verne 1865 augusztusában úgy döntött, hogy a tengerpartra költözik és lakást bérelt Crotoy-ban. Ez végül 1866 márciusában a Millevoye-kastély egy szárnyában volt, ahol Charles-Hubert Millevoye fiatalon elhunyt francia költő családja élt. A felesége, két lánya és fia szabadon fürdőzhetett, amíg ő a regényeket és a földrajzi képeskönyvet írta. 1868 tavaszán már egy házat bérel (La Solitude – A magány), majd 1869 márciusában úgy dönt, hogy ott telepedik le. Így a regényt jórészt a Crotoy-ban lévő La Solitude villában és a jachtján írta.
Az alapötlet szerint egy rejtélyes szörny jelent meg a világtengereken, s egyre-másra érték balesetek a hajókat, míg az amerikai kormány el nem indított egy expedíciót a szörny elpusztítására. Az Abraham Lincoln fregatt legénysége (Verne szavaival) Argusként figyelte a tengert. Ahogyan Argus kudarcot vallott Io őrzésében, úgy a fregatt is kudarcot vallott a szörny legyőzésében, a szörny okosabb volt, mint Hermész. A találkozáskor a szörny és a hajó összeütközött, a vízbe került három ember (Aronnax professzor, Conseil az inasa és Ned Land a szigonyos). Egy titokzatos tengeralattjáróra kerültek, amely nem volt más mint a “szörny”. Néhány hónap kalandos utazás után végül megszöktek a hajóról.
Eközben körbejárták szinte az egész földgolyót, s eljutottak a föld legmélyebb pontjára (igaz eléggé túlbecsülve mélységét és nem pont ott, ahol egyébként van) csakúgy, mint a Déli-sarkra – ha már pár évvel korábban egy másik Verne-hős, Hatteras kapitány az Északi-sarkot bejárta.
Olyan dolgokkal is találkozhattak, amelyeket még ma sem ismerünk – Atlantisz romjai az Atlanti-óceánban vagy az Arab-alagút a Vörös-tenger és a Földközi-tenger között – s talán nem is léteznek.
Akkortájt már elég sok (sajnos jellemzően eredménytelen vagy kevés eredménnyel járó) próbálkozás volt a tengeralattjárók építésével és működtetésével kapcsolatban. Verne most sem csinált mást, mint oly sokszor – tovább gondolta azokat a találmányokat, amelyek már léteztek és kiszínezte a fantáziájával, s hozzájuk gondolt ki egy történetet.
Viták a kiadóval
Folyamatosan vitázik a kiadóval a történetről, de őt magát is elvarázsolja a történet, hiszen egy 1868. március 28-án Hetzelnek írt levele alapján “soha nem volt szebb téma a kezemben.” Hetzel még nem akarta befejezni a történetet, akart egy harmadik részt (erre több levelében utal, pl. 1869. április 25-én), ahol elsősorban Ned Land lett volna a főszereplő, de Verne megmakacsolta magát, mint ahogyan elutasította a rabszolgaság elleni küzdelem kimondását a történetben is. Nem akarta, hogy Nemo egyszerűen a rabszolga-kereskedőket üldözze, ettől összetettebb célt akart.
A legutolsó nagy vita lezárása már a regény megjelenése közben, egy 1869. május 17-i levelében olvasható. Érezte azonban, hogy engednie is kell, így Nemo alakjához a grafikusok a néhány évvel korábban elhunyt Charras ezredes alakját vették alapul. Ő Hetzel régi jó barátja és politikai elvtársa volt, a köztársaság nagy támogatója. Conseil alakjához egy francia mérnök, Jacques-François Conseil adta a mintát, akivel az író az 1860-as években néhány alkalommal találkozott, s aki egyébként a hajózásban tevékenykedett. Arronax mintája pedig maga az író volt, aki egy 1868-as fotó alapján került Riou rajzaira.
Változatok
Végül a kéziratnak két változata készült el, amelyek jelentősen különböztek egymástól, s jól mutatták a kiadó és az író harcát. Hetzel véleménye szerint Vernének nem szabad szexszel, erőszakkal és politikával foglalkoznia, s leginkább ez utóbbi volt a töréspont. Egyes elképzelések szerint pl. az Északi-sarkot is meghódította volna a tengeralattjáró, de még inkább érdekes, hogy Hetzel szeretett volna még egy kötetet. Ebben csak egyetlen szereplő szökik meg, akit elfognak, s megjelenik a rabszolgaság elutasítása és egy kínai fiú megmentése. Verne elutasította ezeket a terveket
Hetzel az olvasóközönséget már jó előre felkészítette a várható élményekre, hiszen már a Magasin egy 1867. szeptember 5-én megjelent számában arról írt, hogy Verne egy nagyon különleges történeten dolgozik. Ez az utasokat (és persze az olvasókat) a tenger alatti világba fogja elkalauzolni.
Az első közlés
A regényt végül 1869. március 20-án kezdte el részletekben közölni Hetzel lapja a Magasin d’Éducation et de Récréation. Majdnem másfél éven keresztül hetente kapta a közönség az újabb és újabb részeket, egészen 1870. június 20-ig. Közben megjelent a két kötet külön-külön (1869. október 28. és 1870. június 13.), majd a teljes sorozat megjelenése után megjelent egybefűzve is. Mivel ekkortájt zajlott a francia-porosz háború, majd a párizsi kommün a teljes verzió csak 1871. november 16-án jelent meg. A magazinban csak szöveges formában jelent meg a mű, a kötetekben már illusztrációk is vannak, míg a teljes kiadás már a hagyományos díszes Hetzel-kötet. A szorgalmas olvasók mindet be akarták szerezni, ezáltal többszöri bevételt generáltak a kiadónak, s persze a szerzőnek is.
Az első kiadás 50 ezer példányban jelent meg, s ez alig egy hét alatt el is fogyott. Népszerűsége a sikerlisták tetejére vezette, amelyet jól mutat, hogy azóta 174 nyelv is amelyre lefordították.
Ahogyan már megfogalmaztuk, eredetileg egy lengyel szabadsághőst akart ábrázolni, de végül is Hetzel üzleti megfontolásból lebeszélte erről, s ő végül hallgatott a tanácsára. Nem volt egyszerű vita, mert eleinte Hetzel úgy gondolta, hogy könnyen meggyőzi az írót, aki azonban most megmakacsolta magát. Hosszú ideig tartott, amíg a már legalább két éve dédelgetett elképzelését elengedte. Végül 1869. májusában (vagyis már a regény közlése közben) a már említett levélben írt arról, hogy lemond arról, hogy Nemo lengyel legyen, de akkor nem lesz (ismert a) nemzetisége.
A regény főszereplője így ismeretlen nemzetiségű, aki épít egy csodálatosan felszerelt és korszerű tengeralattjárót, amely minden lehetséges kényelemről gondoskodik utasai számára, s ahol a gondtalanul élhetne, de mégsem tud.
Az író (sok más regényéhez hasonlóan) itt is törekszik arra, hogy a történet minél hihetőbb legyen. Csak annyira teszi fantasztikummá, amennyire feltétlenül szükséges. Ennek egyik eszköze, hogy valódi szereplőket és eseményeket is belevon a történetbe. Nem véletlen, hogy a világ a Scotia balesetére kapja fel igazán fel a fejét. A regény írása és cselekménye idején a Scotia volt a leggyorsabb utasszállító. A Scotia birtokolta az Atlanti-óceán átkeléséért kiosztott Kék Szalagot, mind keleti, mind nyugati irányban, s a hajót valóban a regényben említett Cunard Társaság birtokolta. Ez volt a legbiztonságosabb és legnagyobb hírű hajózási cég volt ekkortájt. Ezt a célt szolgálhatták a tengerben található híres hajóroncsok meglátogatásai, amelyek mind egy-egy kapcsolatot jelentettek a való világgal, ahogyan az atlanti kábel megtalálása is. Ezt az a Great Eastern fektetett le, amelyen pár évvel korábban Verne maga is utazott – természetesen a szórakoztató ismeretterjesztés mellett. (a fénykép forrása: Library of Congress – Farragut admirális)
1866-ban az amerikai haditengerészet frissen kinevezett admirálisát David Farragutnak hívták, aki ekkor a leghíresebb amerikai tengerész volt, s a történet idején a valóságban az USS Franklin kapitánya volt, s már majdnem hetven éves, de az európai közvélemény nem ismerte a részleteket, így joggal gondolhatták, hogy a történetben szereplő hadihajó kapitánya azonos vele, esetleg valamilyen leszármazottja.
S ha már a hadihajó – Verne több regényében is tiszteleg az általa nagyra tartott, 1865-ben gyilkosság áldozatává vált Lincoln amerikai elnök előtt. Róla a tengeralattjárót megtámadó hadihajót nevezte el Abraham Lincolnnak.
Létező szervezetek és személyek
A másik megemlítendő dolog az angolokkal való kapcsolata, hiszen (részben mert francia volt) kifejezetten nem szerette az angolokat, ugyanakkor csodálta is őket, hiszen a Brit Birodalom éppen a fénykorát élte Viktória királynő alatt. Pár évvel korábban Verne látogatást tett a Brit-szigeteken és elbűvölve nézte azt a technikai fejlődést, amit ott tapasztalt. Mindennek jeleit megtalálhatjuk a regényben is, hiszen ő maga is elismeri a Cunard Társaság fölényét a franciákkal szemben, vagy a földkerekség legügyesebb népének nevezi az angolokat. Megkülönböztetett tisztelettel beszél akár Arronax, akár Nemo nevében a nagy felfedezőkről, többek között James Cook-ról.
A regényben több alkalommal szó esik Ferdinand Lessepsről is, aki a Szuezi-csatorna tervezőjeként szerepel sok más mellett. Verne valóban nagyra becsülte a francia mérnököt, ahogyan mind Arronax, mind Nemo szájából ez el is hangzik. Az elismerés kölcsönös lehetett, mert a regény megjelenése után éppen Lesseps ajánlására kapta meg Verne a Becsületrendet. (a képen Ferdinand Lesseps)
Többször is említésre kerül Matthew Fontaine Maury amerikai óceánográfus, akiről Verne minden bizonnyal tudta, hogy francia származású. Ő térképezte fel a világtengereket, szeleket és áramlatokat, mintákat gyűjtött a mélytengerből és sokféle kísérletet végzett el.
A történet időpontja
A regény elvileg 1867 és 1868 között játszódik, de azért van némi bizonytalanság az évszámok körül.
A narrátor egy Pierre Aronnax nevű francia tudós, s tulajdonképpen az ő naplóját olvashatjuk. Abból az derül ki, hogy az események 1866. július 20-án kezdődnek a Governor Higginson balesetével. Az igazi cselekmény csak 1867. július 2-án veszi kezdetét, amikor az amerikai hadihajó elindul megkeresni a titokzatos szörnyet és amikor Arronax, inasa Conseil és egy kanadai szigonyos, Ned Land csatlakozik hozzájuk. A kalandok sora után a napló szerint valamikor 1868. júniusában sikerül megszökniük – pontos dátumot nem ír Arronax.
Az, hogy ez csak nyolc hónapnyi időtartam, s a professzor szisztematikusan tíz hónapról beszél, lehet akár elírás is. Vannak komolyabb problémák is, de ez egy másik poszt témája lesz majd…
Nemo kapitány és a külvilág
Nemo azt is állította, hogy nem tartja a kapcsolatot a külvilággal, amelyet még a gyöngyhalász megmentése után is el lehetne hinni (hiszen az nem egy tervezett kapcsolatfelvétel volt). A görög szigettengerben felbukkanó Nicolas, aki ismerősként üdvözli Nemot, s nem ijed meg a tengeralattjárótól. Már kissé árnyalja a képet, mint ahogyan az is, hogy hatalmas mennyiségű arannyal támogatja a szabadságharcosokat. Pár nappal később a Vigói-öbölben pótol – hiszen még szükség lesz rá, ahogyan utal is erre szavaival. Szóval mégsem annyira elzárt a világtól.
Verne szereplői a regényben kizárólag férfiak, amely más regényeit nézve nem meglepő, hiszen elvétve fordulnak elő nők fontos szerepben a Verne-regényekben. Nem maradunk azonban mégsem nők nélkül, hiszen a tengeralattjárón lévő festmények számtalan nőt ábrázoltak Madonnától, Szűz Márián keresztül a nimfákig. De egyértelműen a Nemo kapitány felesége a legfontosabb közöttük, akinek képe két kicsiny gyermekével, a szabadságharcosok képei alatt lóg a kapitány kabinjában.
Akárhogyan is, a regény sikere nehezen vitatható. A könyv sikere nyomán pár évtizeddel később még azzal is megvádolták Vernét, hogy a regény kéziratát 100 franknyi összegért vásárolta egy Louise Michel nevű francia kommunistától. 🙂
Ha tetszett a poszt – oszd meg!
