Napóleon utolsó barátnője, szeretője és börtönőre – Történelmi cikkek a honlapon
Napóleon száműzetése
Amikor 1815. június 18-án Bonaparte Napóleon vereséget szenvedett a Waterloo melletti síkon, véglegesen eldőlt, hogy a francia császár és császárság elbukott.
| Nagy hadvezérek a múltban – Nagy Sándor, Julius Caesar, Attila, Dzsingisz kán és Napóleon |
Wellington herceg, aki éppen egyidős volt a francia uralkodóval, nem akarta (újra) azt a hibát elkövetni, hogy egy közeli szigetre száműzik Napóleont, ahonnan gyorsan vissza tud térni.
Ennek eredményeképpen, végül a brit fennhatóság alatt álló Szent Ilona szigetre került, ahol életének utolsó éveit töltötte.
Elba szigete, ahová korábban száműzték, alig negyven mérföldre volt Korzika partjaitól, s 150 mérföldre Franciaország partjaitól. Nos, Szent Ilona kicsiny szigete körülbelül 1200 mérföldre van a legközelebbi szárazföldtől, ráadásul ekkortájt a Brit Haditengerészet felügyelte az Atlanti-óceán nagyobb részét.
Okulva az előző tapasztalatokból, a britek fegyveres őrség alá is helyezték a császárt, s egy magányos házat adtak neki Longwood néven. Nagyon gondosak voltak, hiszen mintegy 2800 férfi őrködött a szigeten 500 ágyúval felszerelve, s a sziget környékén összesen 11 hajóból álló hajóhad járőrözött.
A szigeten előbb pár hónapig Wilks, majd éveken keresztül Sir Hudson Lowe kormányzó feladata volt, hogy Napóleon mindent megkapjon ami szükséges, de ugyanakkor ne tudjon elmenekülni. Lowe nem volt hajlandó császárnak szólítani a lemondott uralkodót, de végül belement egy új ház építésébe Longwood-ban, ezt azonban Napóleon már nem érhetett meg. A kapcsolatuk eléggé rideg volt, az öt év alatt összesen hatszor találkoztak. Ennek elsősorban Napóleon volt az oka, aki nem akart “börtönőrével” túl gyakran találkozni.
A Briars-birtok
A kétszeresen is lemondott császár 1815 október 17-én 19:30-kor érkezett meg a szigetre, de szálláshelye még nem készült el, így az első éjszakát Mr. Porteous vendégházában töltötte Jamestownban, ahol azonban nem érezte jól magát. A nagy meleg és a sok kíváncsiskodó zavarta, ezért másnap rögtön kirándult a környékre, s felfedezte a Briars-birtokot, amely nagyon megtetszett neki. Elfogadta William Balcombe meghívását, hogy töltse nálunk a következő napokat és éjszakákat, s ebbe Wilks kormányzó is beleegyezett. Egy keskeny völgyben könnyebben őrizhetőnek gondolták. Ez a birtok (Briars) körülbelül 2 km-re volt a fővárostól.
Így aztán Napóleon bő egy hónapig a Briars-birtokon tartózkodott, míg 1815. december 10-én be nem költözhetett az időközben elkészült Longwood-házba. Közben azonban Balcombe szinte az ellátótisztje lett, vagyis mindent ő szerzett be neki.
Napóleon itt, a Jamestown-völgyben ismerkedett meg a Balcombe-családdal, s különösen tizenéves lányukkal, Betsy-vel még rögtön október 18-án. Napóleon kíséretére is jó benyomást tett a két lány (Betsy és nővére Jane).
A barátnő
Lucia Elizabeth Balcombe, vagyis Betsy 1802-ben született William Balcombe és Jane Cranston második gyermekeként. Apja, a Kelet-Indiai Társaság egyik szállítmányozója és értékesítési felügyelője volt. Apját 1807-ben helyezték Szent Ilona szigetére, ahol tekintélyes személyiségnek számított. Betsy nővérével, Jane-nel Angliában tanult, majd a két lány és két öccsük 1814-ben érkezett Szent Ilona szigetére.
Betsy tehát a Briars-birtokon találkozott először Napóleonnal. Mivel Angliában franciául is tanultak, a beszélgetés nem volt túl nehéz, de az első találkozások alkalmával még félt a francia császártól, akivel azonban később összebarátkoztak.
Mindkettőjüknek különös humorérzéke volt, s Betsy egy ízben tréfából karddal fenyegette meg a császárt. Ez az epizód Európában is bekerült a hírek közé.
Egy másik kaland során a két lányt megtámadta egy dühös tehén, s francia császár eléjük ugrott, megvédeni őket, Gourgand tábornok pedig kardot is rántott. A tehén azonnal visszahőkölt. Napóleon később azzal viccelődött, hogy az angol kormány a ő tartási költségeit akarta megtakarítani, azért küldte rájuk a tehenet.
Betsy még egy gúnyrajzot is készített, amely szerint minden francia békát eszik, de a császár ezen is csak mosolygott.
Így tehát Betsy Napóleon igazi barátnője volt, nem pedig a szeretője – arra a szerepre ott volt Albine de Montholon.
| Kurtizánok és királyi szeretők – Maria Walewska, Lola Montez, Cora Pearl, Marguerita Bellanger és Pilisy Róza élete dióhéjban |
A szerető
A császár udvaroncai és szolgálói féltékenyek voltak a kislányra, mert ő egyszerűen csak “Boney”-nak hívta, s még dorgálást sem kapott érte. Maga Napóleon kérlelte Betsy apját, hogy a (még bálozáshoz túl fiatal) lány részt vehessen egy bálon – sikerrel.
De Montholon gróf azt írta, hogy Betsy, „aki nagyon csinos volt, és még inkább huncut, mint szép, úgy érezte, hogy bármit megtehet és bármit mondhat büntetlenül, és egy elkényeztetett gyermek minden bátorságával rendelkezett. ”
De Montholon grófnő pedig megjegyezte, hogy „úgy viselkedik, mint egy kis vadember. , [Betsy] semmit sem tudott a világ dolgairól, és ugyanolyan nyugodtan beszélt a császárral, mint a sziget legalacsonyabb rangú tisztjével, nem tartott tőle. Meggondolatlansága és elevensége pedig nagyon szórakoztatta a császárt. ”
Mások úgy jellemezték hogy Betsy „ragaszkodott a gyermekkor és a nőiség közötti átmeneti állapothoz, ami lehetővé tette, hogy bárdolatlan, olykor durva legyen, miközben megőrizte a kacérságának élét is.”
Betsy később azt írta: “Soha nem találkoztam még senkivel, aki olyan jól viselte volna a gyermeki szabadságjogokat, mint Napóleon. Úgy tűnt, hogy minden jókedvbe vagy mulatságba beleegyezett egy gyermek vidámságával, és bár sokszor komolyan próbára tettem a türelmét, soha nem tapasztaltam, hogy elveszíti az önuralmát, vagy hivatkozik a rangjára vagy korára, hogy megvédje magát a következményektől.”
Később, 1815. december 10-én, egy hűvös vasárnapi napon Napóleont elköltöztették a Longwood-házba. A fiatal lány ezután gyakran meglátogatta, de a kormányzó nem örült a kapcsolatnak.
Betsy és nővére tehát gyakran meglátogatta a császárt, aki egy idő után már nem csak bohókásan játszott velük, hanem mélyebb beszélgetéseket is folytattak. Szinte teljesen kitárta a szívét a lány előtt, s legtöbbször Josephine-ről beszélgettek.
Napóleonnak egyre fontosabb lett a lány, s szinte beteg volt, amikor nem láthatta. Amikor 1816 elején azt hallotta, hogy Betsy beteg, a legkülönlegesebb finomságokat küldte neki, hogy gyógyuljon.
A börtönőr
1816 áprilisában új kormányzó érkezett a szigetre, Sir Hudson Lowe, akinek legfontosabb feladata az volt, hogy figyelje a francia császárt.
A császár nagyon várta Lowe-t, aki brit tábornok volt, s aki ellenfele volt két csatában is, de csalódott. Számára Lowe “igazi szörnyeteg” volt, így 1816 augusztusa után nem volt hajlandó találkozni vele. Lowe már csak halála után látta újra.
Pedig Lowe közbenjárása emelte a brit korona Napóleon évi juttatását 8000 fontról 12 ezer fontra, amely elérte vagy megközelítette III. György király fiainak éves apanázsát.
A család 1818 márciusában elhagyta Szent Ilona szigetét és visszatértek Angliába. Az ok elméletileg Betsy édesanyjának rossz egészségügyi állapota volt, de valójában titkos szerelmi románcot sejtett szinte mindenki a császár és a fiatal lány között. Másrészt a kormányzó azt sem nézte jó szemmel, hogy Betsy édesapja jó kapcsolatban volt Napóleonnal, s úgy gondolta kémkedik neki. Balcombe tulajdonképpen elmenekült Lowe elöl.
Az utolsó találkozójukon a császár könnyezve búcsúzott tőle – “Hamarosan elhajózol Anglia felé, így meghalok ezen a nyomorult sziklán. Nézd meg azokat a rettenetes hegyeket – ezek a börtön falai. Hamarosan hallani fogod, hogy Napóleon császár meghalt.” Betsy egy hajtincset kért Napóleontól, amelyet aztán haláláig őrzött.
A lány 1818. március 18-án végleg elhagyta a szigetet.
Napóleont megviselte Betsy távozása és egyre hallgatagabb, komorabb lett.
1821. februárjában Napóleon egészségi állapota komolyabban romlani kezdett, majd május 3-án két orvos tartott konzíliumot, végül 1821. május 5-én 17:49-kor 51 éves korában meghalt. A halál oka a mai napig kétséges, a mérgezés és a gyomorrák a legvalószínűbb.
Az utolsó szavai La France, l’armée, tête d’armée, Joséphine (Franciaország, a hadsereg, a hadsereg feje, Joséphine) voltak.
Eredetileg a SaneValley-ban temették el, de végül holttestét a franciák visszavihették Franciaországba, a halála után 19 évvel, már Viktória királynő uralkodása alatt.
| Hogyan lett brit uralkodó Alexandrina Viktória kenti hercegnő? |
Betsy további élete
Éppen Napóleon halálakor, 1821 májusában, Betsy férjhez ment egy Edward Abell nevű angolhoz, s hamarosan lányuk is született. A házasság azonban hamarosan megromlott, s a pár elhidegült egymástól. A fiatal anya zenetanítással keresett pénzt, majd 1824-ben ellátogatott egy időre az ausztrál Új-Dél Walesbe, majd 1830-ben oda is költözött William nevű testvérével együtt.
1843-ban írt néhány újságcikket, majd 1844-ben és 1853-ban kiadott egy önéletrajzi ihletésű könyvet – Napóleon császár visszaemlékezései címmel. Sokat utazgatott, végül 1871. június 29-én hunyt el Londonban.
A Bonaparte családdal azonban korántsem szűnt meg a kapcsolata 1818 márciusában. Az 1830-ban Joseph Bonaparte meglátogatta még Londonban, ahol elmondta neki emlékeit, s Joseph és egy gyűrűt adott neki köszönetként. III. Napóleon pedig egy 500 hektáros borászattal köszönte meg szolgáltatásait Algériában, Konstantin közelében, de Betsy az 1830-as években egy ideig Franciaországban is élt.
Egyik leszármazottja, Mabel Brookes ausztrál író megvásárolta a Briars-birtokot és a francia nemzetnek ajándékozta 1960-ban.
Ha tetszett a poszt – oszd meg!